Változás a Nowy Styl igazgatóságában

  • Változás a Nowy Styligazgatóságában

A Nowy Styl, Európa egyik vezető bútoripari vállalata, változást jelentett be az igazgatóságában. Adam Krzanowski, társalapító és elnök, valamint Rafał Chwast alelnök mellett Małgorzata Naparło és Paweł Smaś csatlakozik az igazgatósághoz. A döntés Roman Przybylski távozása után született meg. Roman egy másik iparágban néz új kihívások elé. 
quote
Roman-nal a karrierje első napjától kezdve volt szerencsém együtt dolgozni. Szeretnék köszönetet mondani Roman-nak a Nowy Styl-nél végzett több mint 20 éves munkájáért és a cég fejlődéséhez nyújtott hatalmas hozzájárulásáért. Sok sikert kívánok Roman-nak pályafutása következő szakaszában.

Roman Przybylski elhatározása, hogy új szakmai kihívásokat vállal egy másik iparágban, lendületett adott arra, hogy újragondoljuk azt a struktúrát, amelyben évek óta működünk. Nagy örömünkre szolgál, hogy olyan szervezetet építettünk fel, amely ilyen gyors ütemben képes kiválasztani a csapatot a Nowy Styl csoport irányításához, és lendületet adni a következő fejlesztési fázishoz.
Adam Krzanowski
Nowy Styl CEO & és társalapító
  • Adam Krzanowski
    Nowy Styl CEO & és társalapító
  • Rafał Chwast
    Nowy Styl igazgatóság alelnöke, Nowy Styl International igazgatóság elnöke
  • Małgorzata Naparło
    Nowy Styl igazgatósági tag, Nowy Styl International ügyvezető alelnök
  • Paweł Smaś
    Nowy Styl igazgatósági tag
A változások után, 2023. szeptember 14-től a Nowy Styl igazgatósága a korábbiakhoz hasonlóan a következőkből áll: Adam Krzanowski – a társaság társtulajdonosa és a Nowy Styl igazgatóságának elnöke, valamint Rafał Chwast – a Nowy Styl igazgatóságának alelnöke és A Nowy Styl International igazgatóságának elnöke. Rafał Chwast a CCO (Chief Commercial Officer) szerepét is átveszi.

Ezzel egyidejűleg két új tag csatlakozik az igazgatósághoz:
Małgorzata Naparło (45)
19 éve dolgozik a Nowy Styl-nél. Pályafutása kezdetétől fogva az Customer Service részlegért felel. 2016-ban lett a lengyelországi és az összes külföldi leányvállalatunk Customer Service menedzsere. 2018-ban a Nowy Styl Executive Team tagjává nevezték ki. Małgorzata aktívan részt vett a felvásárolt cégek integrációjában Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Svájcban és az Egyesült Királyságban, valamint a teljes csoport nemzetközi struktúráinak irányításában.

Közgazdaságtant tanult a Maria Curie-Sklodowska Egyetemen, és az Alpha Beta College Australia-n szerzett diplomát (Advanced Diploma of Accounting). Vezetői tanfolyamokon és M&A képzéseken vett részt Lengyelországban (ICAN Institute) és az Egyesült Államokban: a New York University-n és a Columbia Business School-ban.

Férje és három gyermeke van: egy lánya és két fia. Imád utazni, és szereti a gyönyörű virágokat. Úgy gondolja, hogy a virágok az évszaktól függetlenü feldobják a hangulatot és pozitív energiát adnak.

A Nowy Styl igazgatóságának tagjaként és a Nowy Styl International igazgatóságának alelnökeként fog tevékenykedni;
Paweł Smaś (48)
több mint 20 éve dolgozik a Nowy Styl-nél. 2011 óta vesz részt a Nowy Styl által felvásárolt külföldi cégek számára tervezett integrációs programokban. A Nowy Styl Kutatási és Fejlesztési Központjának létrehozásáért felelős menedzserek egyike volt. Az elmúlt 5 évben cégünk műszaki részlegét, ezen belül a 2018 októberében létrehozott Kutatási és Fejlesztési Központot irányította. 2018-ban a Nowy Styl Executive Team tagjává nevezték ki.

Paweł Smaś műszaki tudományokból szerzett PhD fokozatot. A Krakkói Műszaki Egyetem mechanikai szakán tanult, majd az ICAN Intézet Innovációs Akadémiáján szerzett diplomát. 2006-2007-ben az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN) Genfben a Nagy Hadronütköztető megépítésén dolgozott. Számos tudományos publikáció írója és társszerzője.

Nős, két gyermeke van. Szeret síelni, teniszezni és kutatni a második világháború történetét.

A Nowy Styl igazgatóságának tagjaként tölti be a pozíciót.
Roman Przybylski november végéig marad a cégnél átadni feladatait.